Repülőkiképzés

Szolnokon 1939-ben kezdték el a repülőtér építését (befejezés 1944. közepe).

A második világháborút követően a hazai repülőszakember utánpótlás biztosítására megalakították a Honvéd Killián György Repülő Hajózó Tiszti Iskolát (1949. október 1.).

Az ötvenes éveket a nagytömegű és feszített ütemű képzés jellemezte.

1956. évi forradalmi események után az iskola szüneteltette működését.

1961. augusztusában megkezdődött a Killián György Repülő Tiszti Iskola ujjászervezése.

             

Magyar Katonai repülés és repülő szakember kiképzés története

A rendszerváltást követően a Varsói Szerződés felbomlásával a repülő kiképzésre vonatkozó nemzetközi szerződések felbontásra kerültek (a repülőgép-vezetőket Szovjetunióban és Csehszlovákiában képezték). Ezzel megszűnt a repülő csapatok hajózó állományának az utánpótlása.

1993.-ban Szolnoki Repülőtiszti Főiskolán újra beindították a repülő-hajózó képzést.

Az évtized közepére a repülőalakulatok, valamint a repülőtechnika számának csökkenése miatt viszonylagos repülő-hajózó felesleg alakult ki, ezért a repülőgép-vezető képzést szüneteltették, majd megszüntették.

        

A külföldi majd a hazai repülőgép-vezető képzés megszüntetésének következményeként jelenleg a hajózó pályáról több évfolyam hiányzik.

A kritikus létszámviszonyok megoldására a Honvédelmi Minisztérium hosszú távú (17 év) szerződést kötött a kanadai Védelmi Minisztériummal a repülőgép-vezetők képzésre.

A Magyar Légierő csatlakozott a NATO Flying Training Program in Canada Projekthez!! (NFTC)

A Kanadai Védelmi Minisztérium együttműködve a
Bombardier Aerospace vállalattal irányítja az NFTC programot a.


Az NFTC programban résztvevő vállalatok:

Bombardier Aerospace
(repülőgépek gyártása,
karbantartása, üzemeltetése)

BAE System
(repülőgépek gyártása: Hawk, Harrier, Tornado )

CAE Inc.
(szimulátorok tervezése, gyártása, üzemeltetése)

 


  <<< vissza | főoldal | hírek | történet | koncepció | program elemzés | jelentkezés | kapcsolat |